Régóta gondoltam már arra, hogy kellene egy blogot készítenem. Láttam, hogy sokan ezt a módot használják arra, hogy "kibeszéljék" magukat. Az én esetem más. Beteg lettem, de attól függetlenül, hogy sorstársaim között bőven akadnak, akik ha megtudják a diagnózist összerogynak, én elsősorban segíteni szeretnék, közreadni mindazt, amit megtudtam magamról, a betegségről, melynek neve most már nem titok: RÁK.
Ezért a cím "Sebastian a kis rák"
Azért a filmbeli és a valós életben megjelenő rákocska nem teljesen ugyanazt az érzést váltja ki. Sebastian oly kedves, vicces, aranyos. A tumor pedig titokzatos, halálfélelmet keltő. Ja! Énekelni sem tud, oly szépen, inkább a siratóénekeket részesíti előnyben.
Egyszer egy szép napon csak úgy üldögéltem és nem tettem semmit. Nyár volt, meleg volt, béke volt, csend és nyugalom. Hogy a mozdulat miért történt meg nem tudom, de valami furcsát éreztem. Addig az a valami nem volt ott. Megnéztem még egyszer, hogy biztos legyek. Nem múlt el egy pillanat alatt sem. Gondoltam nagy levegő, lehet számtalan oka, hogy ott van valami. Beütöttem, de emlékeztem ilyenre, begyulladt, de nem fájt eddig sem. Nyugtattam magam, még ennél is több oka lehet, nem pánikolunk, várunk egy kicsit, hátha elmúlik.
Így is tettem. Vártam. Nem sokat, mert éreztem ezzel nem lehet sokáig várni. Pedig nem szeretek orvosokhoz járni. Beteg sem szoktam lenni, még náthás sem. Hittem abban, hogy én mindent kibírok, szervezetem mint a vas. Egy hét múlva újra megnéztem, és akkor már szépen kitapintható volt a csomó. Felkeltem, nagy levegőt vettem és megmutattam anyámnak, aki orvos. Neki sem tetszett, de nem akart megrémiszteni, csak az arcán látszott, bárhogy is akarta palástolni. Megbeszéltük, hogy elmegyek a háziorvosomhoz, nézze meg ő is, meg hát beutaló nélkül nem mehet sehová amúgy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése