Megszületett és élte életét. Egyszerűnek és világosnak tűnt számára minden. Nem sokat gondolkozott semmin, jól érezte magát. Nem tudta, hogy minden gondolatával teremt.
Ahogy teltek-múltak az évek egyre okosabb lett, egyre több démon, asztrál-lény csatlakozott hozzá, mert jó táptalajjá vált. Szeretett harcolni, szeretett birtokolni, szeretett szenvedélyes lenni, szeretett jónak látszani, szerette ha elismerték.
A démonok bíztatták, táplálták hiúságát, nem kritizálták. Híztak, gyarapodtak ők is, jól érezték magukat.
Teltek-múltak az évek, és kitört a háború a démonok között. Nem csak magukkal csatáztak, idegen démonokkal is megvívtak. Nem győztek mindig, sokszor csúfos vereséget szenvedtek. De tanulni nem tanultak semmit a történtekből, a tanulságokat nem vonták le, hiszen démonok voltak.
Később újabb démonok születtek, szép álmokat, mesés terveket hoztak, szőttek. Világmegváltó gondolat-démonok serege vette körül, s nosza csatlakoztak rögtön a rózsaszín álomfelhőbe burkolózott asztrál-lények is. Jézus, Assusi Szent Ferenc, Szent Johanna, Don Quijote de la Mancha meghasonlott lelkében mind ott voltak.
A démonok ilyenkor csak mosolyogtak, tudták nincs okuk félni, gyerekcipőben tovatipegő gondolatoktól nincs miért tartani. Inkább ettek és tivornyáztak, lakodalmat, tort ültek, gondtalanul élhettek.
De néha mikor a sebekből felépült és lecsitult, néha önmagába nézett. Érezte, tudta van mitől félnie.
Teltek a napok, hónapok, évek. A kudarcok válságok lettek, és megértek a próbatételek. A démonok csak kicsit szeppentek meg, tudták nincs sok ideje. Ugyan egyre többet olvasott, de megkötni, megfogni semmit sem tudott. Pörgött az élet kereke.
Majd a kerék hirtelen megállt.
Amit olvasott, amiről olvasott elgondolkodtatta, rájött arra, hogy rossz irányba ment. Körülnézett és rájött, hogy egy göndör fenekén ücsörög, ahova a Nap éltető fénye már alig ér le. Felállt, körbe-körbe járt. Tapogatta a nyálkás, hideg falakat, borzongott és reszketett, fázott, éhezett. Ki akart mászni. Eszébe jutott, hogy régen, nagyon régen csak egy ugrás lett volna számára mindez, de most olyan erőtlen lett, hogy erre esélye sem volt.
Leült és életében először mélyen elgondolkodott. Ki vagyok én? Csönd volt.
Meditálni kezdett, olvasni kezdett elmélyülten, kérdéseket tett fel, válaszokat kezdett keresni.
A démonok elkezdtek félni.
Teltek-múltak az évek. Már több fényt látott. Olvasott és kérdéseket tett fel. Önmagába nézett.
A démonok rettegtek, tudták ennek nem lesz jó vége.
Teltek-múltak az évek. A fény erősödött, egyre magasabbra jutott.
És eljött a nap, amikor a peremhez ért. Más ember volt.
A legerősebb démon ekkor döntött. Jólétét nem adja, akár saját halála árán is megvédi otthonát. Döntő ütközetett indított. Nem kímélt senkit és semmit. Foggal-körömmel küzdött.
Ő a perem szélén üldögélve egy könyvet olvasott:
“Egy démont életre kelteni anélkül, hogy újra le tudnánk bontani, halálnál mélyebb, bonyolultabb veszélyt jelent! A Kylkhor, amelyet élettel telítettél, s amelynek nevet adtál, sötét erők jegyeit körülzáró kámea. Egy emlékezeted előtti fekete kultusz múmiáját idézte elő, amelyet tápláltál valamikor. Ő a Te szentélykapud küszöbének igazi őrzője: a legősibb kötés. Fel kell oldanod.
Az egész világ minden sötétségével, démoni formazavarával együtt nem más, mint öntudatlanul felépített Kylkhor. Kulcsát a lények elvesztették, ezért alul kerültek. A Kylkhor erősebb lett náluk, és gyötri őket. Bujaságuk, mohóságuk aljas képeket termel, és ezeket képeket irányítás nélküli képzelőerőjük megtölti életelixírrel. A démon élni kezd, önállósul, és teremtőjét rabszolgává alázza. A Kykhort szolgálni kell a test végső romlásáig, és szolgálni kell a halál átmenete után új meg új testben is, mert a szenvedély e molochja kielégíthetetlen. A gyengeség, a tudatlanság megteremti a félelem, a betegségek és a halál Kylkhorját, amely a legértékesebb alkotóerők őrzés nélkül hagyott nyersanyagát szívja fel és fordítja fegyverként a csapdába került ember ellen.
Ha elnyered a Kylkhor megteremtésének és lebontásának kulcsát, megnyerted vele saját szabadulásod és a világ legyőzésének kulcsát is.
De nehogy vérét ontsd a Kylkhornak! A démon legszörnyűbb akkor, ha láthatatlanná válik. Olyan tőrrel kell kioltanod életét, amely mindhárom testét átdöfi. Olyan tűzzel kell elégetned, amely mindhárom világban felemészti.
Ha megsemmisítetted, hatalmasabb erők térnek vissza hozzád, mint amelyekkel valaha is rendelkeztél földi utad alatt, s ezek az erők engedelmes szolgáid lesznek.”
( Idézet Szepesi Mária Vörös Oroszlán c. művéből)
Lefolyt az utolsó infúzió. A hatodik kemoterápia. A démon élete vége, mert ezeket a szavakat megértettem.
Kérlek értsd meg Te is.
2011. február 14.
( 2+0+1+1+2+1+4= 11; 1+1 =2 )
